Hitünk szerint vállalatunk sikerének alapvető feltétele, egyúttal működésének legfontosabb célja, hogy partnereink, megrendelőink részére korszerű, versenyképes szolgáltatásokat nyújtsunk és szolgáltatásaink minőségét folyamatosan javítsuk. Feladatainkat magas erkölcsi, szakmai és gazdasági normák szerint végezzük.
Küldetés
ÜGYFÉL- ÉS UTASKÖZPONTÚSÁG
Szolgáltatásunk több, mint buszok és szerkezetek mechanizmusa, hiszen azt a nap mint nap használó, munkába igyekvő vagy épp hazasiető emberek teszik teljessé. Ezért fontosnak tartjuk, hogy meghallgassuk és megértsük partnereink, illetve utasaink céljait, elvárásait és azokra reagálva alakítsuk, formáljuk szolgáltatásainkat.
RUGALMASSÁG
Alapításunk, 2002 óta a világ jelentős változáson ment keresztül, változtak a közlekedés prioritásai, a szolgáltatók és a rendszerek, nem utolsó sorban pedig utasaink elvárásai is. Piacvezető közszolgáltató szerepünk megőrzésében kulcsfontosságú kérdés, hogy felismerjük az új kihívásokat és értékrendszerünk mentén válaszoljunk rájuk. A folyamatosan változó világ folyamatos megújulást igényel tőlünk is, legyen szó akár az autóbuszok felszereltségéről, szolgáltatásokról, partnereink és utasaink elvárásairól.
MEGBÍZHATÓSÁG
Szolgáltatásunk alapja a magas szintű rendelkezésre állás. Felgyorsult világunkban ez nem megvalósítható megbízhatóság és pontosság nélkül. Cégünk Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Esztergomban és Székesfehérváron mintegy 300 autóbuszt üzemeltet. Legfontosabb feladatunk utasaink biztonságos szállítása mellett a megbízhatóság és pontosság, így tudjuk legjobban utasainkat szolgálni.